Egy fiatal brit nő nemrégiben egészen meglepő körülmények között adott életet második gyermekének. A 20 éves nő első gyermeke születése után szinte azonnal, fogamzásgátló tabletta szedése mellett esett teherbe. Mivel már első terhessége és szülése sem volt komplikációmentes, orvosai nem javasolták, hogy a közeljövőben újabb gyermeket vállaljon veszélyeztetett állapota miatt. Éppen ezért, mikor megtudta, hogy ismét áldott állapotba került, el akarta vetetni gyermekét.
A nő abortusztabletta segítségével kívánta megszakítani a terhességet, és úgy vélte ez sikerült is, míg ki nem derült, hogy mindezek ellenére a baba mégis életben maradt. A magzat igazi túlélő, ugyanis amellett hogy életben maradt, az eddig ismert információk szerint károsodást sem szenvedett, teljesen egészséges.
A fiatal nő és férje nagyon boldogok, hogy így alakult gyermekük sorsa, de az orvosok figyelmeztették őket, korántsem biztos, hogy az abortusztabletták nem okoztak maradandó károsodást a gyermek szervezetében, ez majd később fog még kiderülni.
A fiatal anya örül, hogy végül megszülethetett a kislánya, de a lelkiismeret-furdalása amiatt, hogy el akarta vetetni gyermekét valószínűleg nem fog könnyen elmúlni. Ez az eset egy újabb érv az abortusz ellen, hiszen azt példázza: a magzat - lehet akár 5 hetes, vagy több hónapos - egy élő lény, aki igenis küzd az életbenmaradásért.